Rólunk

A  C S A P A T

Röviden: három régi jó barát, akik osztoznak a fotózás és videózás szenvedélyében!

Bár sok a közös bennünk, mindannyian más-más úton juttottunk el oda, ahol most tartunk. Eltérő tapasztalataink alapján különböző perspektívákat ötvözünk a munkáinkban, ami lehetővé teszi, hogy minden felkérésnek makszimálisan eleget tudjunk tenni.

Holozsnyai Norbert

fotográfus

2008-ben nyílt először lehetőségem esküvőn fotózni és azonnal rabjává váltam. Azóta több, mint 200 esküvő van a hátam mögött melynek köszönhetően számtalan eseménydús, meghitt és boldog pillanatot örökíthettem meg, amit hatalmas elismerésként és sikerként könyvelek el magamban. Fiatal házasként én is átéltem illetve tudom, hogy milyen fontos egy pár életében az a bizonyos „Nagy Nap”, ezért is teszek meg mindent, hogy az esküvő első pillanatitól kezdődően az esküvő utáni kreatív fotók elkészítéséig a legmagasabb szolgáltatást nyújtsam és olyan fotókat készítsek melyeket generációk múltával is elismeréssel és büszkeséggel nézhetnek majd meg utódaitok

Fodor Krisztián

cinematográfus

Az esküvők világával fotósként ismerkedtem meg, de leginkább a cinematográfiához húz a szívem. Nagy élményt jelent számomra, hogy szakmai fejlődésem alatt az amerikai nagyágyúktól tanulhattam, így inkább – az itt még kiforratlan – nyugati stílust képviselem. Amit mindenkor figyelem előtt tartok, az az esküvő lefontosabb pillanatinak a lencse végre kapása, hogy az átadott videón a pár újra és újra átélhesse életük egyik legszebb napjának emlékezetes pillanatait. Óriási élményként élem meg, hogy kreativitásom és sajátos látásmódom szárnyalhat az esküvők alatt, minek köszönhetően mindig újat tudok produkálni. Hogy jövőbe tekintően dolgozzak 4K-s * felvételeket is biztosítok, természetesen igény szerint.

Bálint István

cinematográfus

Az egyetemi éveim alatt lettem a videózás szerelmese. Olyan emberektől tanulhattam meg a filmkészítés alapjait, akik méltán tettek szert hírnévre a szakmában. Hatásukra fedeztem fel, hogy mik azok a nüansznyi különbségek, amik az egyszerű felvételeknek érzelmi többletet adnak. Kritikai látásmódjukat én is magamévá tettem, pont emiatt nem elégszem meg az átlagossal, minden filmemet a végletekig tökéletesítem. Hiszem, hogy az ember szinte sohasem lehet tökéletesen elégedett a munkájával, mindig van hová fejlődni. Éppen ez sarkal arra, hogy minden felkérésnek maximálisan eleget tegyek és hogy az ügyfeleinket is arra biztassam, hogy merjenek a dobozon kívül gondolkodni. Mert igenis lehet máshogyan, jobban csinálni valamit a megszokottnál.

Ha minket választasz ezekre biztosan számíthatsz:

– gyors válaszadás minden kérdésre
– szakmai segítségnyújtás nem csak fotózás terén
– érthető, egyszerű szerződés
– változatos, egyedi képek
– minden átadott kép retusálva korrigálva
– megfizethető árak
– kedvesség, segítség, megértés

Nem bizzuk a véletlenre!
Ha kiváncsi vagy milyen eszközökkel dolgozunk? Felsoroltunk néhányat közülük:


– Nikon D810
– Nikon D750
– Nikon D500
– Sony α7 III
– DJI Phantom 4  PRO

– NIKON 70-200mm f/2.8E FL ED VR
– NIKON AF-S Nikkor 24-70mm f/2.8G ED
– TAMRON SP 15-30mm f/2.8 Di VC USD G2
– NIKON AF-S VR 105mm f/2.8G IF-ED Micro
– NIKON 50mm 1.4
– NIKON 85mm 1.8
– SIGMA 50-100mm f/1.8 DC HSM Art
– SONY FE 70-200mm F4
– SONY 50 mm F1.8

– NIKON SB-5000
– NIKON SB-910
– GODOX AD 200 PRO
– GODOX AD 600 PRO
– GODOX TT685
– YONGNUO YN360II Pro LED